Miért édemes bennünket választania a konténer rendelésnél?

Cégünk 1993 óta működik ebben a szektorban, munkatársaink nagyobb mennyiségű anyaggal is könnyedén meg tudnak birkózni, mivel többéves tapasztalattal rendelkeznek a konténeres sittszállítás területén. Az építkezés során keletkező hulladék semmiképpen sem keveredhet össze a háztartási szeméttel. Szolgáltatásunk ebben is tökéletes segítséget nyújt Önnek, hiszen gyorsan, hatékonyan és kedvező áron vállaljuk építési törmelék, bontási hulladék, föld, vegyes hulladék biztonságos és szakszerű konténeres szállítását. A jogszabályi előírásoknak nem megfelelő szállítás szankciókat vonhat maga után mind a megrendelőre, mind a szolgáltatóra nézve, mi ezt szeretnénk elkerülni, így biztos lehet benne, hogy a sittszállítást minden esetben szabályosan végezzük, 4-12 köbméteres konténereink a kisebb és nagyobb építkezések építési törmelékeinek elszállításához is megfelelőek. Mivel az építési törmelék nem számít veszélyesnek, az is kedvező árú és szabályos megoldást jelent, ha a sittet maga a tulajdonos viszi el egy arra kijelölt hulladéklerakó telepre. Ennek megvalósítása azonban jóval több időt és energiát vehet igénybe, ezért sokkal jobb alternatíva ha felveszi a kapcsolatot cégünkkel, hiszen így Önnek nincsen semmilyen extra feladata, nem kell sem a bepakolással, sem az elszállítással fáradnia, ehelyett a többi építkezéssel kapcsolatos elintéznivalóra koncentrálhat. Amennyiben szeretné megrendelni szolgáltatásunkat, vagy bármilyen kérdése merült fel, keressen minket bizalommal elérhetőségeink bármelyikén! Tekintse meg sittszállítási referenciaképeinket is és rendelje meg a sittszállítást mielőbb, hiszen a konténeres sittszállítással fáradtságot és helyet spórol, csapatunk pedig rövid időn belül a rendelkezésére áll!

Leave a Comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

HÍVÁS MOBILON