Tegyen pontot konténer rendelés által az építkezés/felújítás végére!
A konténer rendelés lehet az utolsó állomása avagy feladata az építkezési vagy felújítási munkálatoknak, hiszen csak ez után a lépés után tudjuk igazán élvezni a munka gyümölcsét.
Ha belegondolunk, már egyetlen helyiség felújítása során is hatalmas mennyiségű hulladék keletkezhet, nemhogy egy a teljes otthonra kiterjedő felújítás vagy egy építkezés során! A lecserélt burkolatok, az építési anyagok, a bontási és egyéb törmelékek nemcsak lehangoló látványuk miatt tudnak meglehetősen zavarók lenni. A mindent elborító szemét jelentősen csökkenti a komfortérzetünket, ráadásul rengeteg helyet is elfoglal, és a tisztaságot is lehetetlen fenntartani, ha szeméthegyek lepik el otthonunkat! Ilyenkor a sitt olyan mennyiségben halmozódhat fel, amelytől egyetlen módon tudunk megszabadulni: ha szakemberek segítségével biztonságos módon elszállíttatjuk.
Fő a biztonság!
Sajnos a mai napig is akadnak olyanok, akik megpróbálják elégetni az amúgy éghető építési hulladékokat, bútorlapokat, faanyagot és egyéb lomokat – alábecsülve azt a kárt, amelyet ezzel a tevékenységgel okoznak (és nem törődve azokkal a rendeletekkel, amelyek ezt a fajta „megoldást” tiltják). Ráadásul a nyílt láng használata nem csupán a környezetre, de az abban élő emberek és állatok életére is veszélyes lehet. Annak ellenére, hogy a szemétégetés bűncselekmény is lehet, amelyért súlyosabb esetben börtönbüntetést is kiszabhatnak, még mindig sokan próbálnak ilyen módon megszabadulni a szeméttől. (Fontos tudni, hogy szintén jogi következményekkel járhat a nem megfelelő helyen vagy módon történő tárolás, ami szintén a szemét mielőbbi elszállíttatása mellett szól.)
A megoldás: a konténer rendelés, konténer szállítás!
A legbiztonságosabb, legprofibb, legfelelősségteljesebb megoldás az, ha szakemberekre bízza a szemét elszállítását. Konténer rendelés Budapest teljes területén lehetséges, akár a téli hónapokban is. Rövid határidővel, szakszerűen, biztonságosan és a környezetvédelmi szempontokat is figyelembe véve szabadítjuk meg az építési hulladéktól, bontási törmeléktől, egyéb szemétfélétől.
Számos információ megtalálható honlapunkon a konténeres szemétszállítás témájában, azonban minden ügyfelünknek igyekszünk megtalálni a számára legideálisabb és legkedvezőbb megoldást. Célszerű nem a legutolsó pillanatra hagyni a rendelést, hanem legalább 2-3 munkanappal korábban telefonálni, és megbeszélni a rendelés részleteit. Kollégáink segítséget nyújtanak a megfelelő típusú és méretű konténer kiválasztásában, átadják a szállíttatáshoz szükséges összes információt, hogy minden zavartalanul menjen.
Az alábbi típusú konténerek rendelhetők nálunk:
– vegyes (fólia, papír, műanyag, szigetelés, háztartási hulladék, nejlon, pvc, fa, üveg, szövet, elektronikai hulladékok stb.)
– tiszta (cserép, csempe, vakolat, föld, homok, beton, gipszkarton, szaniter, fém stb.)
– zöld hulladék (gally, levél, ágak, tuják, gyökerek, fű, avar stb.)
Ami pedig a méretet illeti, bérelhet 4, 6 és 8 köbméteres konténert. A megrendelt konténerek 3 munkanapig maradhatnak a helyszínen, azt követően felár megfizetése esetén használhatók tovább.
Speciális igényeknek is igyekszünk eleget tenni, ilyenkor is minden esetben az elvégzett munka mennyiségének megfelelően állapítjuk meg az árakat. Konténer rendelés, konténer szállítás és zsákos sitt szállítás, illetve az ezekhez kapcsolódó feladatok terén sztenderd és egyéni megoldásokat is kínálunk ügyfeleinknek Budapest egész területén.
Mi lesz a szemét sorsa?
A környezetvédelem napjaink égető problémája, s mindnyájunk felelőssége. Sokakban felvetődhet a kérdés, mi történik az elszállított szeméttel. A környezetvédelem jegyében a begyűjtött hulladékokat újrahasznosítók telephelyére szállítjuk. Azáltal, hogy a nem veszélyes hulladéknak minősülő szemét a megfelelő helyre kerül, jelentős teher kerül le az áramtalanítókról, s rengeteget teszünk környezetünk megóvása érdekében.
Bízza Ön is szakemberekre a hulladék elszállítást! Hívjon a +36 20 980 0000 számon vagy érdeklődjön az űrlapunk kitöltésével.